Jelmezek lányoknakÚjdonságokJelmezek fiúknak
Nem
Kor

Kétségkívül a halloween maszkok számítanak az egyik legnépszerűbb kiegészítőknek, hiszen egy gondosan kiválasztott darab majdhogynem helyettesíti, de mindenképpen mutatóssá teszi az adott jelmezt.

Miért hordanak maszkot az emberek?

Az emberiség történelmében a maszkviselés az ősidőkig vezethető vissza, amikor a vadászok az elejtett állat fejét az élet iránti tisztelet jegyében a fejükre húzták. Ilyenkor lélekben „eggyé” váltak a zsákmánnyal és tiszteletüket fejezték ki, amiért az az életét adta, hogy táplálja a törzset. Ez a fajta rituálé az idők folyamán átalakult, és valamelyest finomodott is, de a maszkok viselésével együtt járó játékosság, a szerepjáték a XXI. században is az egyik legkedveltebb szórakozás.

Ha magunkra húzunk egy rémes bohóc maszkot, horrorisztikusan nevetünk, kézfejünket összedörzsölve édesgetjük magunkhoz leendő áldozatunkat, negédes hangsúllyal. Drakula gróf maszkjában viszont elegánssá, és kimérten pszichopatává válunk, kifinomult szókinccsel, de hűvös hangsúllyal társalgunk későbbi prédánkkal. Nem is beszélve egy rémisztő, de szexi ördögmaszkról, ami magában hordozza a bűn és a megigézés minden jegyét.

Egy jól kiválasztott halloween maszkkal könnyen szerepet válthatsz

Amíg egy félelmetes sminkkel egész este a szerepedben maradva szüntelen vámpírként vagy zombiként illik viselkedned, addig a halloween maszkot könnyedén levéve bármikor tarthatsz egy kis pihenőt. De több maszkot használva akár pár másodperc különbséggel válthatsz szerepet, míg az egyik pillanatban még egy horror maszkban ijesztgeted a barátaidat, a másikban ugyanazt a köpenyt használva pestis doktor maszkot húzol és gyógyítóként vagy jelen számukra.

Vagy képzeld csak el, milyen ijesztő, ha egész este Joker maszkban buliztál, majd felhívod a társaság figyelmét a leleplezésedre. Lassan lehúzod a maszkot, de nem a megszokott arc van alatta, hanem egy férfi vagy egy női átlátszó álarc, ami mivel kisebb, a poén erejéig elfér a maszk alatt…, garantált, hogy az ismeretlen és kifejezéstelen arc láttán földbe gyökerezik a barátaid lába. :) 

A farsangijelmezek.hu jelmez és maszk bolt Budapestre és vidékre egyaránt 3-6 napos szállítási idővel vesz fel rendelést. Kérdés esetén hívd ügyfélszolgálatunkat: +36 30 984 6955

36 féle termék
Fehér Összevarrt Arc Maszk Fehér Összevarrt Arc Maszk 11 990 Ft Jelenleg a rendelés szünetel Fehér Guy Fawkes Maszk Fehér Guy Fawkes Maszk 3 890 Ft Jelenleg a rendelés szünetel Mosolygó Férfi Arc Maszk Mosolygó Férfi Arc Maszk 3 890 Ft Jelenleg a rendelés szünetel
Mosolygó Női Arc Maszk Mosolygó Női Arc Maszk 3 890 Ft Jelenleg a rendelés szünetel
Zombi Latex Maszk Zombi Latex Maszk 10 990 Ft Jelenleg a rendelés szünetel Narancssárga Tök Felnőtt Maszk Narancssárga Tök Felnőtt Maszk 2 990 Ft Jelenleg a rendelés szünetel
Barna Viktoriánus Steampunk Pestis Doktor Felnőtt Maszk Barna Viktoriánus Steampunk Pestis Doktor Felnőtt Maszk 13 990 Ft Jelenleg a rendelés szünetel Szürke Koponya Menyasszony Női Maszk Fátyollal Szürke Koponya Menyasszony Női Maszk Fátyollal 5 290 Ft Jelenleg a rendelés szünetel
Latex Pestis Orvos Maszk Latex Pestis Orvos Maszk 17 990 Ft Jelenleg a rendelés szünetel
Szürke Szőrös Farkasember Maszk Fülekkel Szürke Szőrös Farkasember Maszk Fülekkel 19 990 Ft Jelenleg a rendelés szünetel Szürke Szőrös Farkas Maszk Szürke Szőrös Farkas Maszk 15 990 Ft Jelenleg a rendelés szünetel Fehér Koponya Maszk Fehér Koponya Maszk 8 590 Ft Jelenleg a rendelés szünetel
Fehér Latex Koponya Maszk Fehér Latex Koponya Maszk 15 990 Ft Jelenleg a rendelés szünetel Ijesztő Bohóc Maszk Hajjal Ijesztő Bohóc Maszk Hajjal 18 990 Ft Jelenleg a rendelés szünetel Piros Ördög Maszk Szarvakkal Piros Ördög Maszk Szarvakkal 14 990 Ft Jelenleg a rendelés szünetel
Barna Szőrös Farkas Maszk Barna Szőrös Farkas Maszk 13 990 Ft Jelenleg a rendelés szünetel
Ezüst Szőrös Farkas Maszk Ezüst Szőrös Farkas Maszk 12 990 Ft Jelenleg a rendelés szünetel Szürke Szőrös Farkasember Kéz Szürke Szőrös Farkasember Kéz 11 990 Ft Jelenleg a rendelés szünetel
Fehér Díszes Csontváz Maszk Fehér Díszes Csontváz Maszk 9 790 Ft Jelenleg a rendelés szünetel Barna Szőrös Farkasember Maszk Fogakkal Barna Szőrös Farkasember Maszk Fogakkal 6 390 Ft Jelenleg a rendelés szünetel
Fehér Gonosz Tehén Maszk Felnőtteknek Fehér Gonosz Tehén Maszk Felnőtteknek 930 Ft Jelenleg a rendelés szünetel
Zombi Csimpánz Maszk Zombi Csimpánz Maszk 2 190 Ft Jelenleg a rendelés szünetel Krampusz Démon Maszk Krampusz Démon Maszk 18 990 Ft Jelenleg a rendelés szünetel Fekete Összevarrt Arc Maszk Fekete Összevarrt Arc Maszk 11 990 Ft Jelenleg a rendelés szünetel
Alien Latex Maszk Alien Latex Maszk 13 990 Ft Jelenleg a rendelés szünetel Fehér Teljes Fejet Befedő Latex Sátáni Kos Maszk Fehér Teljes Fejet Befedő Latex Sátáni Kos Maszk 18 990 Ft Jelenleg a rendelés szünetel Fekete Cica Női Szemmaszk Fekete Cica Női Szemmaszk 2 790 Ft Jelenleg a rendelés szünetel
Fekete Holló Maszk Fekete Holló Maszk 13 990 Ft Jelenleg a rendelés szünetel
Ezüst Kövekkel Díszített Koponya Felnőtt Félmaszk Ezüst Kövekkel Díszített Koponya Felnőtt Félmaszk 15 990 Ft Jelenleg a rendelés szünetel Fekete-Piros Felnőtt Veszélyhelyzeti Gázmaszk Fekete-Piros Felnőtt Veszélyhelyzeti Gázmaszk 5 090 Ft Jelenleg a rendelés szünetel
Szörny Frankenstein Maszk Hajjal Szörny Frankenstein Maszk Hajjal 22 990 Ft Jelenleg a rendelés szünetel Piros Ördög Maszk Fekete Szarvakkal Piros Ördög Maszk Fekete Szarvakkal 17 990 Ft Jelenleg a rendelés szünetel
Szürke Rothadó Zombi Maszk Hajjal Szürke Rothadó Zombi Maszk Hajjal 11 990 Ft Jelenleg a rendelés szünetel
Öreg Boszorkány Maszk Hajjal és Fejkendővel Öreg Boszorkány Maszk Hajjal és Fejkendővel 10 990 Ft Jelenleg a rendelés szünetel Aranyásó Maszk Aranyásó Maszk 8 290 Ft Jelenleg a rendelés szünetel Fekete Hátborzongató Csuklyás Maszk Fekete Hátborzongató Csuklyás Maszk 3 690 Ft Jelenleg a rendelés szünetel

Ezt a terméket szívesen megvásárolnám

Add meg e-mail címed, és amint a termék raktáron lesz értesítést küldünk róla!

Kérjük, add meg az adataid!